A jegyesoktatás erkölcsteológiai szempontjai különös tekintettel a családtervezésre dr. Greszné Becsei Katalin
	Gloria enim Dei vivens homo, vita autem hominis visio Dei Szt. Iréneusz
	Tartalomjegyzék I. Bevezetés II. A jegyesoktatás a) A jegyesség fogalma b) A jegyesség erkölcsteológiai megközelítése 1. A szexus 2. Az erkölcs 3. A szeretet 4. Történeti megközelítés 5. Az erkölcsteológiai megközelítés más aspektusai c) Szexualitás, szerelem, szeretet d) Bibliai alapok e) A házasság szentség és értékforrás f) A jegyesoktatás erkölcstani szempontjai III. Családtervezési módszerek és erkölcsteológiai megítélésük az egyház tanításának és enciklikáinak függvényében. a) Fogalmak 1. Mesterséges megtermékenyítés 2. Ahomológ in vitro megtermékenyítés 3. Homológ mesterséges ondóbevitel 4. Fogamzásgátló módszerek a) Házaséletet nem élni b) A sterilizálás c) Mechanikus és kémiai módszerek d) Hormonális fogamzásgátlók (tabletta) e) Megszakított közösülés f) Természetes családtervezés g) Abortuszt okozó módszerek (i) Méhen belüli eszköz (IUD, "spirál") (ii) "Esemény utáni" tabletta (iii) Menstruációszabályozás (iv) Sürgõsségi fogamzásgátlás (v) Egyéb gyógyszerek f) Az abortusz kérdés erkölcsi megítélése g) Következtetések h) Lelkiség a házasságban IV. Befejezés V. IRODALOMJEGYZÉK
	Bevezetés A házasság a legnehezebb szerzet, mondta Aquinoi Szent Tamás. Igazságát el kell fogadjuk, hiszen két gyarló ember próbálja meg egymást formálni saját elképzelése szerint. Az egyházi rend szentségében élõk az abszolút szeretetnek, az abszolút jóságnak kötelezik el magukat. Ez az elkötelezettség Isten részérõl sohasem jelent kockázatot a szerzetes felé. Csak az ember válhat hûtlenné, fordulhat el zárkózhat be. Az egyik oldalon a végtelen szeretet, a másikon pedig az esendõ teremtmény. A házasságban élõknél, két tökéletlen gyarló ember konfliktussorozatán keresztül próbálja egymást megszentelni. A közös élet során sebeket adnak és kapnak, ezek nem ritkán a kapcsolat szétzilálásához vezetnek. Míg a rendek jól kidolgozott és csiszolt szabályok szerint mûködnek, meghatározott napirend szerint élnek, feladataik tervszerûen szûkre szabottak, addig minden párkapcsolatban a két embernek kell szabályaikat, napirendjüket megtalálni, és felépíteni, hogy együtt tudjanak élni, de ezt is minden gyermek (ha több van hatványozott módon) naponta többször felborítja. Nagyon nehéz egyszerre ellátni a "konyhás", "takarító", "kapus", "oktató", "lelki vezetõ", "munkás" és egyéb szerepeket. Hogyan lesz valaki szerzetes? Éveken át való tanulás, a szerzetesközösségben való élet ad lehetõséget a rend, a szerzetesi élet mély megismerésére. A novícius ezen, sokszor 4-6 éves ismerkedés után döntheti el, hogy vállalja-e ezt az életformát. Ezzel szemben a házasság megköttetik - minden különösebb elõkészület nélkül -, és csupán ezután jön a tanulás, a megszokás idõszaka. Akkor, amikor már nincs visszaút! Valamit sejthetett ebbõl szent Pál apostol is, amikor ezt írta: "Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik." Magyarázattal is szolgál a levélben: "A nõtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nõs azonban a világi dolgokkal törõdik: hogyan keresse felesége kedvét és megosztott." Ehhez hozzátenném, hogy ez a megosztottság ennél sokkal többrétû: a család eltartásának gondja, a gyermekek nevelése, az évekig tartó 24 órás "szolgálat", a munkahelyi és egyéb közösségi problémák megoldásának terhe mellett az egyház által elõírt kötelességeket is teljesíteni kell, miközben gyermekeit keresztény szellemben igyekszik nevelni. "Ha így áll a dolog férj és feleség között, nem érdemes megházasodni." mondhatjuk a tanítványok szavaival. Nem véletlen, hogy XII. Pius egy beszédében a keresztény házasság heroizmusáról fejti ki nézeteit. Ez a mindennapos hõsiesség hozzátartozik a hétköznapi élethez, egy hõsiesség, mely a lelket formálja és acélosítja, hogy felkészítse arra a napra, melyen Isten talán egy rendkívüli hõstettet kér. Ez a heroizmus a mindennapok kötelességeiben gyökeredzik. Egy XIII. Leó pápáról még püspök korából eredeztetett anekdotában szerepel, mikor egy pap Friedrich Ozanam halálakor annak életét szenthez hasonlította, de megjegyezte, "Kár, hogy nem tudta elkerülni a házasság csapdáját!", kijelentette, hogy az Isten nem hat szentséget és egy csapdát, hanem hét szentséget alapított. A katolikus egyház, tanításaiban - talán mindezek miatt -, nagy súlyt helyez a házassági elõkészületre: "Az ifjúságot alkalmas módon és idejekorán, elsõsorban éppen a családon belül, fel kell világosítani a házastársi szerelem méltóságáról, feladatáról és megélésérõl, hogy a tisztaság szeretetében nevelkedve megfelelõ életkorban és erényes jegyesség után köthessen házasságot." "Nagyon fontos, hogy a híveket jól oktassák a házasságról: szóban és írásban egyaránt, nem egyszer, nem is felületesen, hanem gyakran és alaposan." "Napjainkban különösen szükséges, hogy a fiatalokat felkészítsük a házassági és családi életre." "Azok a változások, amelyek korunk szinte minden társadalmában lezajlottak, azt követelik, hogy ne csupán a család, hanem a társadalom és az Egyház is törekedjék arra, hogy a fiatalokat jól felkészítse eljövendõ feladataikra." Az egyház keményen fogalmaz, és határozott kötelességeket ró a közösségekre. Különösen a CIC 1063. kánonja, mely a törvény kogens szabályának erejével teszi mindezt kötelezõvé a lelkipásztorok számára. A házassági elõkészítésnek folyamatosnak és fokozatosnak kell lennie. Három alapvetõ szakaszban kell történnie: távoli, közelebbi és közvetlen." A távoli elõkészület a gyermekkorban kezdõdik, abban a bölcs családi pedagógiában, amely törekszik arra, hogy a gyermekeket önismeretre vezesse." "Ebben az idõben kell megalapozni mindazon igazi emberi értékek tiszteletét, amelyek a személyes és társadalmi kapcsolatokban valósulnak meg." Erre az alapra épülhet rá késõbb a részletes közelebbi elõkészület, amely az életkornak megfelelõ katekézissel együtt úgy is felfogható, mint egy katechumenátus." "A fiatalok vallási oktatását az alkalmas idõben és az igényeknek megfelelõen nyújtott, házastársi életre szóló felkészítésnek kell kiegészítenie. Ebben az elõkészítésben a házasságot úgy kell bemutatni, mint a férfi és a nõ állandó törõdést igénylõ, személyes kapcsolatát és arra kell serkenteni a lelkeket, hogy a házasélet és a szülõi felelõsség kérdéseit mélyebben lássák, elsõsorban a témával kapcsolatos orvosi és biológiai ismeretek segítségével." "Hasznos, ha a közvetlen elõkészület a házasságkötés elõtti hónapokban és hetekben történik." Az elõkészülettel azonban hosszú idõ óta baj van. Az elmúlt évtizedekben a család társadalmi megítélése talán soha nem látott mélypontra süllyedt. A tömegkommunikáción keresztül benyomultak a szülõi nevelést megzavaró elbizonytalanító újabb és újabb gyakran egymásnak ellentmondó pszichológiai elméletek. A Constantine házaspár (1972) szerint: "az egyik legszívósabb és legdrámaibb folyamat a család méretének fokozatos összeszûkülése, mely nemcsak a gyermekszám csökkenésében mutatkozik meg, hanem abban is hogy a család a családmagra - férj, feleség és gyerekek - redukálódott. (...) Funkciók és a funkcionális sokféleség elvesztése, a szükségletek kielégítésének sikertelensége, instabilitás - ezek jellemzik azt az egységet, a családot, melynek mérete már a kritikus szint alá süllyedt." "Azért, hogy a házastársak igenje szabad és felelõsségteljes cselekedet legyen, és hogy a házastársi szövetség erõs és tartós emberi meg keresztény alapokkal rendelkezzék, elsõrendû fontosságú a felkészülés a házasságra. A lelkipásztorok és a keresztény közösség (mint Isten családja) szerepe nélkülözhetetlen a házasság és a család emberi és keresztény értékeinek átadásakor. Ez korunkban még fontosabb, mert számos fiatal széttört családból jön, ahol nem lehetett része elégséges módon ebben a felkészítésben." Magyarországon egyre kevesebb a házasságkötés, a válások emelkedõ tendenciát mutatnak, a sérült családok száma soha nem látott mértékben növekszik. A nemi szabadság és szabadosság egymással lassan equivalens fogalmakká válnak. A hûtlenség már nem csupán elfogadott, hanem lassan "kötelezõ". A koraszülés gyakorisága rendkívül magas, a mûvi abortuszok száma nagy, egészségkultúránk színvonala alacsony. Felmérések szerint a fiatalkorú terhesek több, mint 10%-a két évnél hosszabb idõ óta tartott fenn nemi kapcsolatot. Csupán 11%-uk védekezett valamilyen módszerrel. Többségük a fogamzásgátlással kapcsolatos alapvetõ ismeretekkel sem rendelkezik. Ma Magyarországon évente többezer tizenévesnél végeznek mûvi terhesség-megszakítást. Az elsõ terhességet megszakítók egyharmada 19 éven aluli! Mindemellett a fiatalkori terhesség-megszakítás az átlagnál fokozottabb veszélyt rejt magában. Ezen abortuszok jelentõs részében a várandós anya megoldhatatlan lelki, pszichológiai konfliktusszituációba kerül. Ez kihatással van egész késõbbi életére, sokakban maradandó nyomokat hagyva. Mindezeket súlyosbítja az, hogy hazánkban a jegyesoktatás alig alig mûködik legalább is az elõzõleg idézett dokumentumoknak megfelelõ formában. Ennek egyik nagyon lényeges oka, hogy a szükséges vatikáni dokumentumok csak igen hiányosan állnak rendelkezésre, nem kerültek lefordításra. A magyarul olvasható anyagok pedig szinte hozzáférhetetlenek a családok számára, mivel utánnyomásuk nem megoldott. (Az elosztással is bajok vannak, mert raktáron porosodó kiadványok fénymásolatban kerülnek sokszorosításra.) További nehézségeket okoz, hogy a mûködõ lelkipásztorok nem rendelkeznek megfelelõ szociológiai, családterápiás pszichológiai, biológiai és családtervezési ismeretekkel. Nem készültek el azok a segédanyagok, ismertetõk, tematikák, amik a jegyesoktatást segítenék. Az oktatásban résztvevõ házaspárok (már ahol ez mûködik) nincsenek megfelelõen felkészítve. Hiányzanak az országban azok a családtervezési és krízismegoldó tanácsadók is, melyek a válságba került házasságokat átsegítenék a kritikus idõszakon. - * - Sok olyan jegyespár jelentkezik egyházi házasságkötésre akik nem katolikus környezetbõl jönnek - mivel az elmúlt negyven évben a vallásos nevelés teljesen megszûnt -, de igényük van a bensõséges és külsõségeiben is szép templomi szertartásra. Ezek a párok nem vallásellenesek, csupán tudatlanok és szekularizáltak, ennek minden következményével együtt. Gyakorlati jegyesoktató munkám során látom, hogy nem lehet elég részletesen és alaposan elmondani a tudnivalókat mert pontosan az egyház által megkövetelt távoli és közelebbi elõkészület hiányzik A közvetlen elõkészület során - mely a tulajdonképpeni jegyesoktatás -, ezek a hiányosságok nem pótolhatók. Mindezen okok miatt a párok házasságról alkotott elképzelései, a házasság szentségének világos ismerete és a házasságkötés morális vonatkozásainak teljes hiánya nem pótolható a jegyesoktatás néhány órája alatt. "Ezért az Egyháznak jobb és bõségesebb házassági elõkészítésrõl kell gondoskodnia, hogy amennyire lehetséges, elhárítsa azokat a nehézségeket, amelyek sok házaspárt terhelnek, s hogy egyre nagyobb számban jöhessenek létre boldog házasságok." Dolgozatomban a megadott szûk keretek között csupán a felvázolt problémák morális vonatkozásaival foglalkozom, de a kérdéskör komplexitása nem engedi meg, hogy át-át ne tévedjek más szakterületekre is. Vissza a tartalomjegyzékhez
	A jegyesoktatás A jegyesség fogalma A jegyesség a jegyeseknek házasságkötésig tartó kapcsolata, állapota. Már többet jelent mint az együttjárás, de még nem egybeolvadás. Tulajdonképpen úgy is lehet fogalmazni a házasság noviciátusa. (Bár a hasonlat erõsen sántít. Döntõ és lényeges tartalmi különbségek vannak a jegyesség és a noviciátus között.) A közös élet kezdete, mely a házasságban bontakozik majd ki teljesen. "A jegyesoktatás célja a házasságkötésre való személyes felkészítés, melynek során a jegyesek új állapotuk szentségére és kötelességeire alkalmassá válnak." A jegyesség erkölcsteológiai megközelítése A szexus "Isten igéje többször hívja a jegyeseket és házastársakat arra, hogy a jegyességet tiszta szerelemmel, a házasságot osztatlan szeretettel éljék és gazdagítsák" A jegyesség ideje próbaidõ, a szereteté, az elfogadásé, a tiszteleté, gyöngédségé és nem utolsósorban a bátorságé. A jegyességet nem könnyû tiszta szerelemmel megélni. A házasság szentségi értékeit és emberi küldetését a szekularizálódó világ gonosz erõi folyamatosan és állandóan támadják. A jegyesség - mint a házasság elõképe, kezdete -, ugyancsak ezen támadások kereszttüzében áll. Ezért tehát mindaz ami a jegyességet a szentségi házasság irányába viszi, mindaz, ami megerõsíti a jegyeseket a házassághoz vezetõ úton, pozitív és elõremutató. A mai magatartásformák az egyház álláspontjával szemben elfogadottá teszik az együttélést. Nem ritka az olyan jegyespár, akik már együtt élnek. Itt nem elsõsorban az értékvesztésrõl szeretnék szólni. Hisz szép számmal akadnak olyan jegyesek akik tiszta szívvel még a házasságkötés elõtt egymásnak ajándékozzák magukat. A nemiség hosszú évszázadokon keresztül történt leértékelése jelentõsen rontott a szexualitáshoz való egészséges hozzáálláson. A hatodik parancs ellen való vétkezés egyenlõ volt az erkölcstelenséggel, pedig az élet más területén is lehet vétkezni az erkölcs ellen. A jegyesek testi kapcsolatát másképp kell megítélni mint azt a viszonyt, ahol valódi elkötelezettségrõl nem beszélhetünk. Ha a fiatalok már eljegyezték egymást ez mindenképp azt jelenti, hogy a házasság kapujában állnak. Profán hasonlattal élve: ha ebédhez terítünk s leülünk az asztal mellé, ebédelni akarunk. De az ember rosszra hajló, s lehet, hogy az odakészített desszerttel kezdi az étkezést. A lelkiismeret Isten belénkoltott szava, másik iránt érzett felelõsség és tisztelet kellene, hogy vezessen. A lélek kész, de a test erõtlen. A döntést maga a jegyespár hozza meg személyes felelõsséggel. Itt tehát nem személytelen, hanem szeretetbõl fakadó cselekedetrõl van szó. Erkölcsteológiai szempontból nehéz megítélni mikor lehet súlyos vagy bocsánatos bûnrõl beszélni. "A bûn Isten Krisztus által küldött hívásának személyes jellegû, tehát tudatos és szándékos elutasítása, amely egyben hûtlenség a keresztény élethivatással szemben." G. Teichtweier morálteológus szerint: az embernek figyelembe kell vennie a ma rendelkezésre álló mélypszichológiai fölméréseket is és ezért a gyakori, súlyosan hibás magatartásnál az ismeretek vagy az akaraterõ korlátozottsága alapján csak bocsánatos bûnt lehet megállapítani. Nemi téren a hibás magatartásokat nem lehet azonnal a súlyos bûn bélyegével megjelölni, de persze lekicsinyelni sem szabad õket. Bizonyára van köztük súlyos bûn is, de némely hibás magatartást az említett okokból csak bocsánatos bûnnek lehet nevezni. A végsõ fórum itt is a saját lelkiismeret, amelyet természetesen megfelelõen képezni kell. Az egyház álláspontja egyértelmû: Az egyetlen "hely" azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nõ fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban bensõséges közösségében, amelyet Isten maga határozott meg számukra, s amely csak ily módon mutatja meg a maga eredeti tartalmát. Az erkölcs Hazánkban az elmúlt évtizedek ateista, értékveszejtõ nevelése, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a jegyesség elveszítette eredeti jelentõségét. Fel kell hívni a figyelmet az identitásvesztés oly súlyos következményeire, mint pl.: szexuális szabadosság, a házasságkötések alacsony száma, a döntések állandó halogatása, a válások emelkedõ tendenciája, a fogamzásgátlás nem megengedett módjai, a mûvi abortuszok, a lelki üresség, a boldogtalanság, mely a drogok terjedéséhez, alkoholabusushoz, erõszakhoz, öngyilkosságoz vezethet. A jegyeseknek az egyházi közösség és a családok által nyújtott segítség döntõ jelentõségû. Fel kell kínálni a lehetõséget, hogy elmélyüljenek a hitéletben az egyház szentségének ismeretében. Szólni kell a természetes kihívásokról, melyek benne vannak az isteni tervben: a tudásról és a szabad döntésrõl, mint a kapcsolat alapjáról, a házasság egységérõl és felbonthatatlanságáról, a házastársi szexualitás emberi nézõpontjairól. Mindez az erkölcsi igazság felismertetésén és a személyes lelkiismeret felébresztésén alapul. A jegyesek lelkisége mely az erkölcsi magatartástól soha nincs elválasztva, a keresztségben és a bérmálásban gyökeredzik. "A humánum törvénye a legalapvetõbb erkölcsi elvek foglalata, amely emberi természetünkbe gyökerezik és egyetemesen kötelezõ tételekben fogalmazható meg. Törekedj önmagad megvalósítására lehetõségeid keretei között! Törekedj megismerni a jót, hogy azt megvalósíthasd! Ismerd fel magadban és másokban személyt mint legfõbb értéket! Ébredj közösségi voltod tudatára és küldetésedre! Törekedj megadni mindenkinek és mindennek, ami megilleti! Törekedj arra, hogy értelmes és szeretetre hivatott emberi természeted szerint cselekedj! Lehetetlenre senki sem kötelezhetõ." A jegyeseket ezen értékekhez kell vezetni, és azokban megerõsíteni õket. Tudniuk kell, mint megkereszteltek, a házasságban Krisztusban kötelezik el magukat. A szeretet "...a szeretet Istentõl van. Mindaz aki szeret, Istentõl született és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem Ismeri az Istent, mert az Isten szeretet...Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten õbenne." "A keresztény szeretet a kegyelem által belénk oltott erény, a legigazabb jóakarat, mert az üdvösség akarását, ill. annak tevékeny szolgálatát jelenti, Krisztus példája szerint." "A személyes szeretet alapfeltétele az elõzetes ismeret. ' Semmi nem ébreszt vágyat bennünk, ha elõzõleg meg nem ismerjük.' A megismerés érdeklõdést kelt mely késõbb vonzódássá alakul. Szent Ágoston a szeretet nehézségi erejérõl beszél, amely az embert a szeretett lény felé húzza. A kölcsönös vonzalom tovább mélyül, megjelenik az egymásrahangoltság. A szeretet kibontakozása az egyesülésben, ill. egymáshoztartozásban válik éretté." Meg kéne értenünk, hogy mit jelent annak az élet és szeretetközösségnek az érett szeretete mely egyszer család lesz, és ezáltal az egész Egyházat gazdagabbá teszi. A jegyesoktatás alkalmas eszköze lehet az eljövendõ család újraevangélizálásának. A nehézségek ellenére a házasság, mint élet és szeretetközösség, mint Istentõl rendelt intézmény, jelentõs energiaforrás. A jegyesek hála ennek a forrásnak bizonyságot tehetnek, jó hírré válhatnak, és biztosíthatják a társadalom jövõjét. A házassági elõkészület jelenti az élet tiszteletére, az élet védelmére való nevelést, olyan értékek átadását, melyek segíthetnek a szentségi élet kiteljesedésében, a szeretet tökéletesedésében. A házasság oly gazdag és kimeríthetetlen forrás a maga valóságában, hogy az oktatás során a jegyesekben igényt kell támasztani, hogy valójában készüljenek életük jelentõs eseményére. Mert a házasság szentségének kiszolgáltatása csak a kezdete a közös életnek, egy folyamat kezdete. Az Isten és egymás iránt érzett szeretetet, felelõsséget egész élten át kell fejleszteni, ápolni, elmélyíteni. "Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszti az élete, ha nem kap szeretetet, nem részesülhet benne és nem teheti a szeretetet magáévá." Történeti megközelítés Az Egyház mindig is azt tanította, hogy a házasságon kívüli testi egyesülés - még abban az esetben is, ha a jegyesek szívbõl szeretik egymást, és a házasságkötést külsõ körülmények akadályozzák -, erkölcstelen és meggyalázza a szentlélek templomát. Már az apostoli levelek elítélik a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. De ezt 1254-ben részletesen is kifejtette "Sub catholicae professione" kezdetû levelében IV. Innocent pápa, de elítéli a házasságon kívüli kapcsolatot II. Pius is "Cum sicut acceptimus" kezdetû téziseiben is 1459-ben. Ugyanezeket a gondolatokat fejtegetik a Szent Hivatal 1665-ös és 1679-es dekrétumai is éppúgy, mint XI. Pius "Casti connubii" kezdetû enciklikája (1930). A szexuáletika ilyen megközelítése az Egyház történetiségét, a krisztusi tanítást figyelembe véve teljesen természetes és helyénvaló. Mint látható már a kezdetektõl folyamatos és egyértelmû az egyház álláspontja a házasságon kívüli testi kapcsolat kérdésében. Nagyon szép kifejtését olvashatjuk ezeknek a kérdéseknek XII. Pius 1951 októberi és novemberi beszédeiben, melyekben a házassági morál különbözõ aspektusait elemzi. Az erkölcsteológiai megközelítés más aspektusai Sajnálatos azonban, hogy az áttekintett irodalom nem ad választ azokra a súlyos kérdésekre, melyeket II. János Pál pápa a "Familiaris consortio"-ban vet fel (pl.: próbaházasság, szabad szerelem, polgári házasság). "Az ilyen rendellenes eseteket többnyire csak akkor lehet elkerülni, ha az embert már kicsi korától kezdve Krisztus kegyelmének segítségével és megfélemlítés nélkül arra nevelték, hogy uralkodjon az ébredõ vágyakon, és másokkal a hiteles szeretet kapcsolatát alakítsa ki. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha õszinte és tartós szeretetben nevelik és rávezetik a nemiség helyes megélésére." "Mivel pedig sok helyen az igazságtalanul berendezett vagy fejletlen társadalmi-gazdasági struktúrákból adódó nyomorúság miatt a fiatalok nem tudnak úgy megházasodni, ahogyan kellene, a társadalom és a hatóságok gondoskodjanak a törvényes házasságról azáltal, hogy családi bért adnak, biztosítják a családi élethez szükséges lakást, s megteremtik a megfelelõ élet- és munkakörülményeket." Jelenleg társadalmunkban sokszor nincsenek meg a lehetõségek, sem a megfelelõ nevelésre, sem pedig az új házasok megfelelõ szociális körülményeinek biztosítására. Ez összecseng pater van Straaten gondolataival: "... ha a hívõk ... nyomorognak ... nem lehet megtartani Isten tízparancsolatát." P. Jäger szerint: "egy komolyan gondolt és teljességgel megtörtént szexuális önátadásban a megismerés oly módja történik, amelyben a partnerek egymást összetéveszthetetlen egyszerûségükben, egymáshoz tartozóként tapasztalják meg. Ezért nem válhatnak szét úgy ezután, mintha mi sem történt volna. Valamilyen módon megmarad a másikhoz kötõdés, s bizonyos körülmények között ez a kötõdés egy késõbbi házasságban problémákhoz is vezethet" Véleményem szerint (bár ez nem egyezik meg az Egyház fent említett hivatalos álláspontjával) ilyen esetben a hangsúlyt nem a kialakított szexuális kapcsolatra kell helyezni, hanem a hogyan továbbra. Rendkívül fontos az egymás iránt érzett felelõsség elmélyítése, megértetni velük azt, hogy már nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna, a lelkiismeretükön keresztül kell hozzájuk szólni. Az igazságot kell velük megismertetni és elfogadtatni, rádöbbenteni õket tettük súlyára és következményeire, hogy igaz szívvel álljanak oltár elé, hiszen a lelkiismeret gyakran megtéveszti, becsapja az embert. Isten belénk oltott szavát nevelni, tökéletesíteni kell. "Kétségtelen, ahhoz, hogy az embernek "jó legyen a lelkiismerete", keresnie kell az igazságot, mely szerint ítélnie is kell. Miként Pál apostol mondja, a lelkiismeretnek a Szentlélektõl megvilágosítottnak, "tisztának" kell lennie, nem szabad ravasznak lennie és nem hamisíthatja meg Isten igéjét, hanem világosan ki kell fejeznie az igazságot. Másrészt maga az apostol figyelmezteti a keresztényeket: "Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy meg tudjátok ítélni, mi az Isten akarata, mi a jó, mi kedves elõtte és mi tökéletes." Szent Pál fölhívja a figyelmet arra, hogy lelkiismeretünk ítéleteiben mindig ott leselkedik a tévedés lehetõsége, ezért intelme éberségre sürget." "A lelkiismeret - írja Szent Bonaventura - olyan, mint Isten hírnöke és kikiáltója, s amit mond, nem önmagától parancsolja, hanem azt parancsolja, ami Istentõl való. Olyan, mint a kikiáltó, aki közhírré teszi a király rendeletét. Ebbõl következik, hogy a lelkiismeretnek kötelezõ ereje van." "A lelkiismeret csak a legalapvetõbb értékítéletben nincs kitéve a tévedésnek. Amikor azonban a konkrét értékeléssel kapcsolatos belsõ állásfoglalásról van szó, a környezet, a nevelés sajátos módon formálja az erkölcsi értéktudatot. A téves lelkiismeret elsõsorban a nevelés eredménye, a kételkedõ lelkiismeret inkább az adott szituációval kapcsolatban jelentkezik." "Komoly döntés esetében a vétkesen téves lelkiismeretet nem szabad követni, hanem ki kell igazítani. A vétlenül téves lelkiismeret indítását viszont követni kell, ha tilt vagy parancsol." Nekünk ebben a nehéz helyzetben is iránymutatást kell adni az egyház tanítása szerint. Hatalmas a felelõssége a lelkiatyának, lelkivezetõnek, hiszen minden eset csak egyedileg ítélhetõ meg. Vissza a tartalomjegyzékhez
	Szexualitás, szerelem, szeretet Az embert Isten férfinak és nõnek teremtette. Tehát az emberi létezés két különbözõ nemi formához kötõdik. A nemiség legfontosabb területe pedig a szexualitás, ami mindezek alapján Isten ajándéka. - És "Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott." - Helytelen tehát megvetni Isten alkotását, viszont kötelesség méltóan viszonyulni hozzá, hiszen a test a lélek temploma. Az ember test és lélek egysége, nem osztható alacsonyabb rendû testre és magasabb rendû lélekre. A természetes törekvés a férfi és a nõ kölcsönös kiegészülésére, megfelel az Isten által alkotott rendnek. Az ember élete mindig elkötelezettség - ilyen vagy olyan módon - a szeretet szellemében. Szeretni annyi, mint rátalálni a másik személyre, olyannak elismerni, mint akire vártunk, kívánni és elfogadni kiteljesedését, tökéletesedését. Szeretni egyáltalában nem jelenti azt, hogy kapni akarunk a másiktól, hanem mindenekelõtt a másik boldogságát szeretnénk elérni, vagyis adunk. Elsõsorban önmagunkat akarjuk adni. Aki valóban szeret, úgy érzi hogy semmit sem adott mindaddig, amíg nem adott mindent, vagyis amíg nem adta magát is teljesen oda. Szeretni lemondást jelent, vagyis teljesen eltekinteni saját érdekeinktõl, eljutni az ajándékozás tiszta öröméhez, csodálkozó hálával, hiszen a hála van minden szeretet mélyén. Aki szeret, türelmetlenül várja, hogy bebizonyíthassa szerelme õszinteségét. A szerelem lényegénél fogva nagylelkû és arra törekszik, hogy megörökítse magát. Önmagunkat teljesen átalakítva, majd arra ösztönöz, hogy átalakítsuk a világot, amelyben élünk. A szerelem - bármilyen is volt kezdete - elmélyülni akar, és többnyire - éppen fennmaradása érdekében -, az érzelem és az akarat beteljesedésére törekszik. Éretté akar válni. Ezt az érzelmi érettséget egyaránt megkívánja a házasság és az evangéliumi cölibátus. Az érettség egyik leglényegesebb feltétele, hogy elfogadjuk magunkat férfiúnak ill. nõnek, ahogy Isten teremtett bennünket. Nemünk rányomja bélyegét egész lényünkre. Csak akkor tökéletes a szerelem, ha igazán férfias vagy nõies. Csakis ez a magatartás teszi lehetõvé a házaséletben a személyes kibontakozást, és a másik fél egész kiteljesedését. A hitvesek egysége csak akkor valósulhat meg, ha tiszteletben tartják egymás férfiúi illetve nõi mivoltát. A "szerelem mûvészete" mindennapi abban a nyitottságban, amelyet a hétköznapi élet és a másik fél iránti figyelem követel meg. Kétségtelen, hogy annak puszta elismerése, hogy Isten akaratából férfiak és nõk vagyunk, egymagában még nem jelent számunkra érzelmi érettséget is. A férj és feleség szerelme sokkal több, mint puszta pajtásság, vagy csupán érzelmi vagy testi összhang. Élet- és sorsközösség Isten és ember elõtt, amelynek minden házaspár életében megvan a maga sajátos története, fejlõdési szakaszaival, haladásával és kudarcaival. Ennek a szerelemnek egyik legjellegzetesebb kifejezése a testi önátadás, amely önmagában véve a gyermekek életrehívásában nyeri el végsõ beteljesülését. E testi önátadás célja a szerelem kifejezése és szolgálata, de nem azonosíthatjuk teljesen a szerelemmel. Végeredményben a házastárs és saját magunk megismerésére vezet a személyek teljes közösségében. Ez a közösség megköveteli a másik fél tiszteletét, amit azonban ne tévesszünk össze a hamis szexuális tabukból eredõ félelemmel. Épp úgy, mint a hitvesek egymás közti egyszerû közvetlensége, gátlástalansága sem téveszthetõ össze a féket nem ismerõ, önzõ zabolátlansággal. Sem a hideg, észbeli megfontolásra épített "szerelem", sem a "végzetes szerelem", nem igazi jele az érzelmi érettségnek. Meg kell tanulni az igazságban szeretni. A házasság az érzelmi nevelés új korszakát nyitja meg. Ez az érzelmi fejlõdés sohasem fejezõdik be. A szexualitás mivoltának, fékentartásának és kibontakozásának ismerete hasznosan szolgálja érzelmi fejlõdésünket. Korunk érzékeny a nõ méltóságának elismerése iránt, és meg kívánja adni a neki járó helyet. Az a törekvése, hogy ezt az emberi személy méltóságával - melynek alapjait az Evangélium rakta le - indokolja igazán. A valódi hitvesi szerelem azt követeli meg, hogy a nõ egyenjogúsítása elsõsorban a családon belül jusson kifejezésre. "Ti arra vagytok hivatva, hogy tanúskodjatok a hiteles szeretet értelmérõl, azaz annak az önátadásnak és elfogadásnak értelmérõl, mely különleges módon valósul meg a házastársi kapcsolatban, de ennek kell minden más személyek közti kapcsolat lelkének is lennie. Az anyaság különleges közösséget jelent az élet misztériumával, mely az édesanya méhében érlelõdik." A fiataloknak segíteni kell a lehetséges pszichológiai és egyéb hiányosságok felismerésében (a másokra való nyitottság képtelenséget, az egoizmus formáit), melyek képtelenné teszik õket a teljes önátadásra. A szeretetben való növekedés, mely az õszinte önátadást is magába foglalja, megkívánja minden érzelem, szenvedély és érzés megfékezését, és így elvezet az önuralomhoz. Senki sem adhat semmit, amit nem birtokol: ha az ember nem ura önmagának - az erény és a szemérmesség alapján -, akkor az ember nem lehet a saját ura és így nem tudja magát odaajándékozni. Ahogy az erény és a szemérmesség alábbhagy úgy növekszik az egoizmus, és a saját örömének a keresése. A nemiség beszéde, mint harmonikus viselkedés nem merülhet ki csupán biológiai dimenzióban. Yourcenar a "Memoires d'Hadrien" címû mûvében írja, hogy a gesztusok és a érintések nyelve a mi tapasztalati világunk peremérõl a centrumba került és magunk számára elengedhetetlenné vált. Ahhoz a csodálatos jelenséghez jutottunk, melyben nem a hús tiszta játéka, hanem a hús lélek általi elfogadása lett, mégpedig a másik méltóságának titkában. Ezek az igazságok tehát nemcsak a hit világában kerültek felismerésre. Ezek a szexualitásnak - melyek a fogyasztói társadalomban használati tárgyra hasonlítanak, az ember használja és eldobja! - nagyságát visszaadják és megszabadítják a kiüresedéstõl. Bibliai alapok Isten a nõt a férfi társául teremtette. "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítõtársat, aki hasonló hozzá." A Talmud szerint Isten a nõt nem a férfi fejébõl teremtette, hogy parancsoljon neki, sem a lábából, hogy a rabszolganõje legyen, hanem inkább az oldalából, hogy a férfi szívéhez közel legyen. "A férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettõ egy test lesz." Az egész Ószövetségen végigvonul a házasság mint a közösségi lét döntõ, alapvetõ eleme. A család és házasság fontossága jelentõsége Ábrahámtól a kánai mennyegzõig egységes ívként fogja át a bibliát. Az ószövetségi próféták az Isten és népe közötti viszonyt nem egy alkalommal mint a házastársak kapcsolatát jellemzik annak minden örömével, bánatával. Ahogy Ozeás prófétánál olvashatjuk: "Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Eljegyezlek hûséggel, hogy megismerd az Urat." "Mert maga a Teremtõd lesz hitvesed" Ez az Újszövetségben is megjelenik. "Ezért hagyja el az ember atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és a kettõ testben egy lesz. Nagy ez a titok, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Szeresse tehát mindegyiktek feleségét, akárcsak önmagát, az asszony meg tisztelje férjét." Az igaz szeretet Szent Pál szavaival élve "mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel." Ha a szeretet nem olyan mély, hogy "mindent elviseljen", ha "tapintatlan", ha a "maga javát keresi", ha "haragra gerjed", ha "felrója a rosszat" mit sem ér. Jézus elmegy a galileai Kánába, hogy Máriával és tanítványaival együtt részt vegyen egy mennyegzõn. Így mutatja ki, hogy a házasság és a család bele van írva Isten kinyilatkoztatásába és az üdvösség történetébe. Az Újszövetség a szeretet a legteljesebb önátadás evangéliuma. A házasság itt válik misztériummá, mert benne fejezõdik ki Krisztus jegyesi szeretete Egyháza iránt. Szent Pál ezt írja "Férfiak szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az Egyházat, és föláldozta magát érte..." A házasság szentség és értékforrás A házassággal kapcsolatban a szentség olyan tapasztalati valóság, amely Isten láthatatlan kegyelmét közli és jelenti. A korai keresztény idõben a házasságkötés nem volt más, mint a helyi szokások szerinti esküvõ. "Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el." Miután abban az idõben a házasságkötés nem volt magánügy, függött a családtól és elsõsorban a családfõ engedélyétõl, az egyház, mint a keresztények új családja kap szerepet, és ebben a püspök játssza a családfõ szerepét: "Úgy illik, hogy a võlegények és a menyasszonyok a püspök helybenhagyásával keljenek egybe..." A firenzei zsinaton 1439-ben került elõadásra a házassággal kapcsolatban, hogy az a hetedik szentség. Itt fejtették ki, hogy a házasságnak hármas értéket tulajdonítanak: az ivadék fogantatása és felnevelése Isten tiszteletére, a hûség, és a házasság felbonthatatlansága. A házasságban több különbözõ érték valósul meg. Szent Ágoston kifejtette, hogy a házasságban három jóban van része a hívõ kereszténynek: elsõ a bonum prolis vagyis a gyermekek nemzése és felnevelése, a második a bonum fidei, a házastárs iránti hûség, mely kizár minden harmadik személyt és a kölcsönös szeretet szintjére emeli a nemi ösztönt, és végül a bonum sacramenti, a házasságnak Krisztus és az Egyház viszonyával való analógiája mely egységet és felbonthatatlanságot követel meg. A teológia a középkortól kezdve igyekezett egy-egy szentírásból ismert eseményben felfedezni a szentséget alapító akaratnak a megnyilvánulását. Egyesek Jézus kánai menyegzõn való jelenlétében, mások Krisztus és az Egyház viszonyával való Páli összehasonlításból vezetik ezt le. Végül a trentói zsinat 1563-ban fogalmazta meg véglegesen a házasságra vonatkozó tanítást. Megállapítják, hogy a házasság szentség. Elõírják a háromszori kihirdetést, valamint az "egyház színe elõtt" való házasságkötést. A házasság szentségét nem az egyház szolgáltatja ki - mint az összes többit -, hanem a házasulandók saját maguk, egymásnak. A pap jelenléte csak az egyházi törvény erejébõl és nem a dolgok természetébõl fakad. A XIII-XIV sz. fordulóján élt nagy ferences teológus Duns Scotus kifejezte azt a véleményt, hogy a házasságban maguk a házasodók a szentség kiszolgáltatói: mikor az egyik fél átveszi és elfogadja a másik önátadását. Egészen a II. Vatikáni Zsinatig a házasság három célja közül elsõdleges volt a gyermeknemzés és gyermeknevelés. Az Egyház hivatalos megnyilatkozásai azt tanították, hogy a házastársi aktus elsõdleges célja az utódnemzés. A szeretet kimutatását, megõrzését és fejlesztését mint másodlagos célt tekintették. XI. Pius Casti connubii címû enciklikájában ezt az álláspontot hirdeti: "A házasság javai közül elsõ helyen áll a gyermek. Szent Ágoston ugyanezt az igazságot Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt elsõ levelébõl is levonja, mondván: 'Maga az Apostol a tanúja, hogy a házasság célja a gyermeknemzés, midõn mondja: Akarom. hogy a fiatalok férjhez menjenek. S mintha valaki tõle az okot kérdezné azt feleli: « Fiakat szüljenek, anyák legyenek» '" A II. Vatikáni Zsinat ezzel szemben a házastársi szeretet nagy értékérõl beszél vallva, hogy ezt egyedülálló módon kifejezi és tökéletesíti a házastársak egyesülését: "A házasságnak azonban nemcsak az életadás a rendeltetése, hiszen éppen a személyek felbonthatatlan szövetségének a jellege és a gyermekek java követeli, hogy a házastársak kölcsönös szerelme helyes módon jusson kifejezésre, gazdagodjék és legyen egyre érettebbé. Így még akkor is, ha nélkülözniük kell a sok esetben forrón óhajtott gyermekáldást, a házasság azért teljes életközösség marad, megõrzi értékét és felbonthatatlanságát." A jegyesoktatás erkölcstani szempontjai Mit mondhat a erkölcsteológia annak a jegyespárnak, aki három hónapos gyermekkel érkezik a jegyesoktatásra? Vagy azoknak, akiknél a menyasszony áldott állapotban van? Közvetítse az Egyház kezdetektõl meglevõ és szüntelenül hangoztatott álláspontját, hogy mekkora bûnt követtek el a lélek temploma ellen? Mennyi idõre van szükség, hogy valóban megismerjék az igazságot? A megtérést a felismerésnek kell megelõznie minden esetben. Hogyan lehet a kommunikációs zavart kiküszöbölni? A hitvestársi szeretetnek szükségképpen közösségi jellege van. Önmagukon túlra kötelezi el õket társadalmi síkon, ahol ezentúl családjuk elfoglalja helyét. A hitvestársak csak úgy jutnak el a teljes érzelmi érettségre, ha felelõs szerepet vállalnak környezetükben, hivatásukban, a társadalomban. A hitvestársaknak ez az egymásnak való odaadottsága szükségképpen kizárólagosságot és tartósságot kíván, teljességre és termékenységre törekszik. Nemde ez az esküvõn a fiatal pár legtitkosabb vágya, de sokszor aggódásuk tárgya is, hogy nem érik el ezt a kitûzött eszményt? Minden férfi és nõ - bármily nehézség adódjék önmagunkban vagy környezetünkben -, mindig ezt a kívánságot hordja szívében. A hitvestársak szerelmének ezek az állandó jellemvonásai, s ezek is adják meg teljes értékét. De nem tagadhatjuk, hogy ezt a kölcsönös elkötelezést sok oldalról fenyegeti veszély. A közvélemény oda fejlõdött, hogy bizonyos körülmények között, kölcsönös megegyezés alapján megengedi a válást. Egyes házastársak sokszor úgy érzik több éves házasélet után, annak ellenére, hogy gyermekeket hívtak életre: jogosan visszavehetik ígéretüket és az ismert kifejezés szerint - "újrakezdhetik életüket", abban az illúzióban, hogy ismét a "nulla-pontról" indulhatnak. Ha elviselhetetlennek tûnik is szemükben, hogy személyes boldogságuk egy másik ember jóakaratától függjön mégis el kell ismerniük, hogy ez a kockázat emberi sorsuk egyik nagy ténye, amelyet -- akarva nem akarva - vállalnunk kell: annyira a szeretet lényegéhez tartozik. Igen gyakran azt hiszik a házastársak, hogy boldogság attól függ, milyenek a házasságkötéskor, pedig valójába attól függ, hogy milyenekké válnak egymás kedvéért. Önmaguknak teljes kölcsönös odaadása a házasság napján, alázattal és gyöngédséggel - éppen azért mert e visszavonás nélkül teszik - arra van hivatva, hogy oly kapcsolatot fejlesszen ki köztük, amely teljességgel kizárólagos. Innen van, hogy az úgynevezett "próbaházasság" nem lehet más, mint hamisítvány, álházasság. A visszavonhatatlan elkötelezés erõt ad a hitveseknek a nehézségek vállalására is. Arra indítja õket, hogy komolyan vegyék és magasabb szempontból tekintsék életüket; új erõt ébreszt bennük, hogy hûen kitartsanak egymás mellett, aminek az elõfeltétele, hogy egész házaséletükben szüntelenül megújítsák - nem szóval, hanem egész lényükkel - az egymásnak mondott "igen"-t. Ennek a kölcsönös hûségnek, amely ott él minden igazi szerelmes szívében, gyakran ellene mond az emberi szív változékonysága, a felelõtlenségre való hajlam és a számos kifogás, amelyet könnyen megenged magának. Magában emberi létünkben adva van a nehézség: mégpedig az az általános nehézség, hogy elfogadjuk a másik embert olyannak, amilyen valóban. Vannak olyan házastársak is, akik nem tudnak igazán emberi módon szeretni. Vagy lelkének egyedül Isten-ismerte mélyéig kívánják birtokolni párjukat, vagy pedig abba a hétköznapi középszerûségbe menekülnek, amely ellaposít minden misztériumot. Ezek közül egyik magatartás sem teszi lehetõvé, hogy bölcsességgel és hálával elfogadjuk emberi szívünkben társunk õszinte ajándékát. Eljegyzésre, sõt házasságkötésre is manapság általában sokkal korábban és elhamarkodottabban kerül sor, mint azelõtt. Pedig "a házastársi elkötelezettség, fõleg ami a házasság egységét és felbonthatatlanságát illeti, éleslátást és elegendõ szabadságot kíván meg." Vagyis érzelmi érettséget követel, amely illõ a leendõ házasfelekhez, a személyiség nevelését, mely már a gyermekkorban megkezdõdött. Minden jegyesség beleilleszkedik a jegyesek saját élettörténetébe. Próbaidõt jelent, amely annál jelentõsebb, minél korábban házasodnak össze a fiatalok. A jegyességnek az a célja, hogy egymásratalálásukat jövendõ házasságkötésük távlatába helyezzék, és szerelmüket elõkészítsék arra, hogy az egyház Krisztus nevében megszentelje. A jegyesség felforgató hatású: két személy kapcsolatának kezdete, amely mindjárt kizárólagosságot és tartósságot követel. Az igazság idõszaka, amikor egymást õszintén kérdezgetik, vizsgálják, mielõtt kölcsönösen elköteleznék magukat. Apránként megtanulják, mit jelent egymástól függeni, egymást megismerni, olyannak elfogadni, amilyen. E kölcsönös tanulásnak gyakran fájdalom és megbántódás az ára. A jegyesség annál értékesebb, minél jobban kicserélik a jegyesek gondolataikat, eszméiket, s minél inkább tiszteletben tartják egymás személyiségét. Ha a jegyesek félreismerik ez idõszak jelentõségét, amelyet egyaránt jellemez a bizalmas meghittség és a kölcsönös tartózkodás, akkor a házasság során olyan nehézségekbe ütköznek, amelyektõl megkímélhették volna magukat. Sietségbõl, meggondolatlanságból vagy passzivitásból sok házaspár elhanyagolta már a jegyesség idején, hogy megbeszélje közös életük jelentõs döntéseit. Vagyis elfelejtették, hogy nemcsak egymással szemben felelõsek szerelmükért, hanem családjuknak különleges és egészen szemilyes jellegû küldetést kell betöltenie, mind születendõ gyermekeik, mind az emberi társadalom irányában. Vissza a tartalomjegyzékhez
	Családtervezési módszerek és erkölcsteológiai megítélésük az egyház tanításának és enciklikáinak függvényében. Fogalmak A következõ fejezet megértéséhez szükséges az alábbi kifejezések ismerete: Béranya olyan nõ, aki: a.) egy a méhébe beültetett embriót kihord, amelyik számára genetikusan idegen, mert "donorok" ivarsejtjeinek egyesülésébõl származik, azzal a kötelezettséggel, hogy a gyermek megszületése után azoknak legyen átadva, akiktõl az ivarsejtek származnak, vagy akikkel megállapodást kötött; b.) egy olyan embriót hord ki, akinek fogantatása saját petesejtjének adásával, egy férjétõl különbözõ férfi ondójával való megtermékenyítés által történt, azzal a kötelezettséggel, hogy a gyermek megszületése után annak legyen átadva, akitõl az ivarsejt származik vagy akivel megállapodást kötött. Beágyazódás a megtermékenyített petesejtnek a méh nyálkahártyájába való beágyazódása Abortusz a magzat 24. hét elõtt való megszületése vagy a terhesség során történõ elpusztítása. Családtervezés a házaspár jövendõ gyermekeik számáról, illetve a gyermekek megszületésének idõpontjáról alakít ki elképzelést. A családtervezés gyakorlati megvalósítása a gyermekáldás bekövetkeztéért, vagy annak elkerülése érdekében történõ beavatkozás. Embrió a petesejt megtermékenyítés utáni korai alakja. A méhben levõ magzat neve az elsõ három hónapban. FIVET in vitro megtermékenyítés és embrió-beültetés Fogamzás a hímivarsejt és a petesejt egybeolvadása, egy új emberi élet kezdõ pillanata Fogamzásgátlás a két ivarsejt találkozásának megakadályozása Heterológ mesterséges megtermékenyítés vagy nemzés azok a technikák, melyek arra irányulnak, hogy mesterséges úton emberi foganás jöjjön létre, olyan hímivarsejtekbõl, melyek legalább egy, a házasságban levõ férjtõl különbözõ donortól származnak. Ez a technika kétféle lehet: a.) heterológ FIVET: Az emberi megtermékenyítés in vitro technikája olyan spermiumokkal, melyek legalább egy, a házasságban levõ férjtõl különbözõ donortól származnak. b.) mesterséges heterológ ondóbevitel: Az emberi megtermékenyítés technikája, melynek során a nõ ivarszervébe olyan spermiumokat juttatnak be, melyek egy, a férjtõl különbözõ donortól származnak. Homológ mesterséges megtermékenyítés vagy nemzés az a módszer, melynek során az ivarsejtek a házaspár két tagjától származnak. A homológ mesterséges megtermékenyítést két különbözõ eljárással lehet megvalósítani: a.) homológ FIVET: Az emberi megtermékenyítés in vitro technikája a nõ házastársától származó ivarsejtekkel. b.) mesterséges homológ ondóbevitel: Az emberi megtermékenyítés technikája, melynek során a nõ nemi szerveibe férjétõl származó spermiumokat juttatnak be. Hormon a szervezet mûködését alapvetõen befolyásoló és szabályozó anyag, melyet a szervezet különleges mirigyei (agyalapi mirigy, mellékvese, stb.) termelnek Kísérlet minden olyan kutatás, amely az emberi lényt létezésének különbözõ szakaszaiban (embrió, fõtusz, gyermek vagy felnõtt), mint tárgyat tesz egy vizsgálandó, akár már ismert, vagy még ismeretlen kezelési módszer (pl. farmakológiai, teratogén, sebészi, stb.) hatásának ki. Kutatás minden olyan induktív-deduktív eljárás, amely a humán területen meglévõ jelenségek szisztematikus vizsgálatát, vagy egy korábbi vizsgálatból származó hipotézis felülvizsgálatát célozza. Magzat a méhen belül fejlõdõ ember neve a 3. hónap után Meddõ házasság amennyiben a házaspárnak nem lehet gyermeke. Ennek lehet oka bármelyik fél meddõsége, de lehet, hogy mindketten egészségesek, de különbözõ biológiai okokból mégsem lehet közös gyermekük. Mesterséges megtermékenyítés az ivarsejtek "összehozása" laboratóriumi, orvosi módszerekkel Negatív családtervezés a pár annak érdekében avatkozik be, hogy ne legyen gyermekük. Tervezés az is, amikor a házastársak megtervezve életüket elhatározzák, hogy hány gyermeket szeretnének és mikor. Gyermeket akarni természetes dolog. A házaspárok egy része hiába vágyakozik gyermekáldás után. Ennek lehetnek egészségügyi, vagy általunk ismeretlen, ki nem deríthetõ okai. Régi tapasztalat, hogy a gyermekáldást nélkülözõ házaspár mindent megtesz, hogy gyermeke legyen. A gyermekáldás kierõszakolásának vannak olyan, az orvostudomány által ismert és alkalmazott módszerei, melyeket erkölcsi szempontból fenntartással kell fogadnunk, vagy akár teljesen el is kell utasítanunk. Mi ennek az oka? A tudomány mai állása szerint az ember élete a petesejt és a hím ivarsejt egyesülésekor kezdõdik. Ez azt jelenti, hogy bárhol jöjjön is létre ez az egyesülés, akár az emberi, akár laboratóriumi körülmények között, ott emberi életrõl kell beszélnünk. "Az életet ... a leggondosabban kell óvni, már a fogamzástól kezdve. A magzatelhajtás is, a csecsemõk megölése is szégyenletes bûntett." NFP Natural Family Planning, a természetes családtervezés angol nevének rövidítése Posztabortusz-tünetcsoport mûvi abortuszt követõ súlyos lelki válság, bûntudat állapota. Akár évek, évtizedek után is jelentkezhet. Pozitív családtervezés amikor a házasok gyermeket akarnak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük szülessék. Termékeny napok a petesejt megtermékenyíthetõségének ideje (havonta kb. 3 nap) Terméketlen napok az az idõszak, amikor a megtermékenyítés, fogamzás nem jöhet létre "Zigóta", "pre-embrió", "embrió" és "fõtusz" az ember egymás után következõ fejlõdési stádiumait jelentik. Ezek mindegyike azonos etikai tartalmat jelent, mégpedig az emberi nemzés gyümölcsét, legyen az akár látható, akár nem, létének elsõ pillanatától megszületéséig. A zigóta az a sejt, amelyik a két ivarsejt egyesülésébõl származik. "A petesejt megtermékenyítésének pillanatában egy új élet kezdõdik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlõdik. Soha nem válna emberré, ha már az elsõ pillanattól kezdve nem az lenne. A legújabb genetika ezt a tényt, mely mindig egyértelmû volt, hatásos módon bizonyít ja... Megmutatja, hogy ennek az élõlénynek már az elsõ pillanattól kezdve határozott szerkezete van: mégpedig egy emberé, egy olyan konkrét emberi individuumé, aki már pontosan körülírható jegyekkel rendelkezik. A megtermékenyítéssel kezdõdik az ember életének kalandja, idõre van szükség, hogy jellemzõ képességei kibontakozzanak, és cselekvõképessé váljék." Mesterséges megtermékenyítés Idõnként felmerül a kérdés: meddõ házasság esetén engedélyezi-e az egyház a mesterséges megtermékenyítést? A Donum vitae címû instrukció megadja az eligazítást: "A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön a világra és ott nevelõdjön fel: pontosan saját szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel érlelheti meg saját emberi identitását. "A FIVET és a heterológ mesterséges ondóbevitel által végbevitt emberi foganást olyan ivarsejtek találkozása által viszik véghez, melyek legalább egy olyan donortól származik, aki, a férjtõl különbözik. A heterológ mesterséges megtermékenyítés ellentmond a házasság egységének, a házasfelek méltóságának, a szülõi hivatásnak és a gyermek jogának, hogy házasságban és házasság által foganjon és világra szülessék." "Ezek az okok a heterológ mesterséges megtermékenyítés negatív morális megítéléséhez vezetnek: eszerint erkölcsileg megengedhetetlen egy házas nõ megtermékenyítése egy férjétõl különbözõ férfitól származó ondóval, éppen így megengedhetetlen egy másik, a feleségtõl különbözõ nõ petesejtjének megtermékenyítése a férj ondójával." Felvetõdhet a homológ mesterséges megtermékenyítés gondolata is. a homológ in vitro megtermékenyítés Morálisan nem helyeselhetõ mert: Az in vitro fogantatás egy technikai folyamat eredménye, ahol ez a folyamat a megtermékenyítés legfontosabb meghatározó tényezõje; ez nem a házastársak specifikus egyesülési aktusának kifejezése és gyümölcse; valójában nem is így történik meg, és nem is törekszik pozitívan arra, hogy a házastársi egyesülés specifikus aktusának kifejezõje vagy gyümölcse legyen. Ha a valóban fennálló házastársi kapcsolatokkal összefüggésben tekintjük, a homológ FIVET során az emberi személy nemzését ténylegesen megfosztják attól a tökéletességtõl, mely a sajátja: vagyis attól, hogy egy olyan házastársi aktus célja és gyümölcse legyen ahol a házastársak "az élet egy új emberi személynek való ajándékozásában Isten munkatársa" lesznek." ...az egyház erkölcsi szempontból elutasítja a homológ in vitró megtermékenyítést; ez önmagában megengedhetetlen és ellentmondásban van a szaporodás méltóságával és a házastársi egyesüléssel, akkor is, ha az emberi embrió halálának elkerülésére mindent megtesznek. homológ mesterséges ondóbevitel A homológ mesterséges ondóbevitel a házasságban nem megengedett, kivéve azt az esetet, melyben a technikai segítség nem a házastársi aktust helyettesíti, hanem megkönnyíti azt és segít annak természetes célját elérni. "A házastársi aktus természetes szerkezete szerint egy személyes cselekedet, a házastársak egyidejû, közvetlen együttmûködése. Ez az ebben résztvevõk természete és a kölcsönös odaadás ebben az aktusban történõ sajátos kifejezése miatt van, mely a Szentírás szavai szerint az egy testben való egységhez vezet." Ezért "nem utasítja el" a morális lelkiismeret "szükségképpen bizonyos mesterséges segédeszközök használatát, melyek kizárólag arra szolgálnak, hogy a természetes aktust megkönnyítsék, vagy a normálisan végbement aktust céljához segítsék." "Ha a technikai segítség a házastársi aktust megkönnyíti, vagy segítségére van természetes céljai elérésében, akkor morálisan igenelhetõ. Abban az esetben viszont, ha a technikai beavatkozás a házastársi aktus helyébe kíván lépni, morálisan megengedhetetlen." Összefoglalóan megállapíthatjuk: A házasságot a házastársak testükkel és testük által valósítják meg, így válnak apává és anyává. Az új ember eredete ajándékozás eredménye. egy olyan nemzés gyümölcse mely a házastársi szövetségben egyesített szülõknek nemcsak biológiai, hanem lelki egyesüléséhez is kötött. A gyermek nemzésének a kölcsönös ajándékozás gyümölcsének kell lennie, mely a házastársi aktusban valósul meg, melyben a házasfelek - mint szolgák és nem mint urak - a teremtõ Szeretet munkájában vesznek részt. A béranyaság vétség az anyai szeretet kötelességei a házastársi hûség és felelõs anyaság ellen, megsérti a gyermek jogát ahhoz, hogy saját szüleitõl foganjon, õk hordják ki hozzák világra és neveljék fel, tehát morálisan nem megengedhetõ. Vissza a tartalomjegyzékhez Fogamzásgátló módszerek Házaséletet nem élni Ha a házasságban az egyik fél betegsége, egészségi állapota miatt nem élhet házaséletet, akkor a házastárs szeretetbõl, a másik fél tiszteletébõl természetesen le kell mondjon a házasélet gyakorlásáról. De itt nem errõl van szó. Két egészséges ember, egymást szeretve, házasságban élve házaséletet is kell éljen. Hozzá tartozik a házasság lényegéhez. Ennek indokolatlan megtagadása a szeretetlenség, a másiktól való elfordulás következménye. Ez pedig már nem házasság, csak »egy fedél alatt élnek« Szent Pál szavaival élve: "A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, s ugyanúgy az asszony is férjével szemben. Az asszony nem rendelkezik tulajdon testével hanem a férje. Ugyanúgy a férfi sem rendelkezik tulajdon testével, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól. legföljebb közös megegyezéssel egy idõre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat." Ennek az önmegtartóztatásnak közös megegyezéssel való idõszakos gyakorlása pedig a kölcsönös szeretet, megbecsülés kifejezõje. Idõszakosan ez megengedhetõ, de a házasság lényegébõl fakadóan ez nem elfogadható megoldás. A gyermekáldás elkerülésére olyan módszert szabad csak alkalmazni, amelyik erkölcsi megengedhetõsége mellett egyik házasfél számára sem okoz elfogadhatatlan helyzetet. A sterilizálás A sterilizálás önmagában olyan beavatkozás, mely gyógyító cél nélkül csonkítja a szervezetet. Az ember nem rendelkezhet önkényesen saját testével. Nincs jogunk, hogy szervezetünket természetes mûködésére alkalmatlanná tegyük, hacsak az egész szervezet egészségének a helyreállításához ez nem szükséges (pl. baleset, daganat). Amennyiben a sterilizálást valaki öncélúan elvégezteti, csak és kizárólag azért, hogy ne legyen gyermeke, a legnagyobb önzést követi el, hiszen kizárja szexualitásából a teljes önátadást. Abban az esetben természetesen, ha valamilyen betegség gyógyítása során sterilizálnak valakit - tehát nem a fõ cél a nemzõképesség elvesztése, hanem mintegy a gyógyítás szükségszerû velejárója (pl. rosszindulatú daganat eltávolítása) -, úgy semmilyen erkölcsi aggály nem merülhet fel. "A manipulatív orvosi beavatkozások annyiban tekinthetõk indokoltnak, amennyiben erkölcsileg jó célra irányulnak és nem sértik a személyiség alapvetõ jogait" "...elítélendõ mind a férfiak, mind a nõk akár idõleges, akár végleges szándékos sterilizálása." Mechanikus és kémiai módszerek Ide tartoznak az óvszer, pesszárium, hüvelyzselé és egyéb hasonló eszközök. A házaséletnek ugyan nem egyetlen célja a gyermeknemzés, de lényege arra irányul. A házaséletben nem az Én vagy a Te igazán fontos, hanem egymás maradéktalan elfogadása, szeretete, az önátadás emberi maximuma. A házasélet nem csupán szexualitás. Természetesen a másiknak való örömszerzésnek ez is lényegi része, de nem szûkíthetjük kizárólag csak erre. Az egymásnak való önátadás, a szeretet, a másik elfogadása mindenképpen csorbát szenved, ha a szerelem gyümölcsét akaratlagosan kizárom, bizonyosan nem élem meg a szeretet mélységét. "A következõ érveket sem lehet felhozni a házasélet szándékos terméketlenné tételének érvényesítése mellett: "két rossz közül a kisebbet kell választani", vagy "ezek az aktusok egységet alkotnak a korábbi és késõbbi termékeny aktusokkal, s ezért részesei azok erkölcsi jóságának" Mert igaz ugyan, hogy néha szabad eltûrni a kisebb erkölcsi rosszat egy nagyobb elkerüléséért, vagy hogy egy nagyobb jót meg ne akadályozzunk, de sohasem szabad, még a legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó következzék. Hormonális fogamzásgátlók (tabletta) A legelterjedtebb fogamzásgátló eljárás, napi egy tablettát kell bevenni. Erkölcsi szempontból az elõbb leírtak miatt nem csak meggondolandó használata, hanem, szövõdményei, a szervezetre gyakorolt hatása miatt sem fogadható el. A termékenység nem betegség. csupán egy adott szituációban zavaró állapot. Kémiai vegyületekkel bombázni éveken át a szervezetet, hogy ne legyen gyermek kockázatos dolog. Egészségünkért, testi épségünkért felelõsséggel tartozunk. Ezt tudatosan károsítani nem szabad. A fogamzásgátló tabletták korai abortuszt is okozhatnak, azaz a már megtermékenyített petesejtet nem engedik beágyazódni a méhnyálkahártyájába. "Vannak, akik azzal próbálják igazolni az abortuszt, hogy a fogamzás gyümölcsérõl legalább néhány napig nem lehet megállapítani, hogy emberi személy életérõl van-e szó. Ezzel szemben. amint a petesejt megtermékenyül, megkezdõdik egy élet, mely nem az apáé, nem is az anyáé, hanem egy új emberi lényé, aki önmagáért növekszik. Soha nem lesz emberré, ha elsõ pillanattól fogva nem az. A genetika ugyanis megmutatta, hogy az elsõ pillanattól adva van egy élõlény határozott struktúrája vagy genetikai programja: egy ember, mégpedig egy konkrét ember már teljesen egyedi tulajdonságokkal felruházva. Az emberi élet csodálatos folyamata a megtermékenyülés pillanatában kezdõdik, s egyes képességeinek idõre van szüksége, hogy kifejlõdjenek és önálló mûködésükre felkészüljenek. Egyébként e dolog olyan nagy jelentõségû, hogy erkölcsi szempontból már a személy jelenlétének puszta valószínûsége is teljesen kizár minden olyan beavatkozást, mely az emberi élet csírájának kiirtására irányul. Ezért a tudományos vitákon és a filozófusok véleményén túl, melyhez a Tanítóhivatal kifejezetten soha nem csatlakozott, az Egyház mindig tanította és ma is tanítja, hogy az emberi nemzés gyümölcsét létének elsõ pillanatától fogva feltétel nélkül megilleti az a tisztelet, mely erkölcsileg az emberi személynek testi lelki mivoltában jár: "Az emberi lényt fogantatásától kezdve személynek kell tekinteni és így kell vele bánni. éppen ezért a pillanattól el kell ismerni személyi jogait. melyek között az elsõ az ártatlan emberi lény élethez való sértetlen jog." Megszakított közösülés Egészségkárosító hatása nincsen a módszernek, de pszichésen nem jó. Hiszen éppen a lényeg, a két ember egybeolvadása, örömük beteljesülése marad el. Erkölcsileg ezért nem fogadható el. Fogamzásgátló hatása egyáltalán nem biztonságos. Az Ószövetségben ez áll róla: "Juda ezt mondta Onannak: "Élj bátyád feleségével, teljesítsd vele szemben a sógori kötelességet s így gondoskodj utódról bátyád számára." Mivel Onan tudta, hogy az utód nem az övé lesz, azért valahányszor együtt volt bátyja feleségével, magját a földre ontotta. nehogy utódot támasszon bátyjának. Istennek nem tetszett amit mûvelt, ezért õ is meghalt." "Amint ugyanis a test fölött általában nem rendelkezik korlátlan hatalommal az ember, ugyanígy nincs hatalma nemzõ erõi fölött sem, mert ezek természetüknél fogva az emberi élet létrehozására szolgálnak s ennek az életnek a kezdete Isten." "A házasságról szóló emberi és keresztény tanítás ezen alapeszméire támaszkodva újból ki kell jelentenünk, mindenképpen vissza kell utasítanunk a már megkezdett nemi aktus direkt megszakítását, s még inkább a közvetlen abortuszt (még akkor is, ha gyógyítás céljából történt), mint a gyermekek számának törvényes szabályozási módját." Természetes családtervezés "Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülõk testi vagy lelki állapota, vagy külsõ körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak azokban az idõszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás lehetõsége szünetel, s ily módon szabályozhatják a születést, hogy az elõbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg. Az Egyház hû marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az elsõ esetben a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetõséggel élnek, míg a másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben kölcsönös megegyezéssel és megfelelõ okok alapján akarják elkerülni a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy az elsõ esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny idõszakokban tartózkodnak a házasélettõl, mikor pedig visszatér a terméketlen idõszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az ígért hûség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen helyesen tesznek bizonyságot szeretetükrõl." "Elsõsorban azt kívánjuk, hogy az orvostudomány eléggé biztos alapot adjon a természetes ciklusokon alapuló születésszabályozáshoz." Ezáltal beszélhetünk a szó valódi értelmében vett családtervezésrõl mert a természetes családtervezés: - erõsíti az önfegyelmet - növeli a házastársak egymásrafigyelését, szeretetét - korlátlan ideig használható - felelõsség és hatalom saját magunk felett - nagyobb "testöntudatot" ad. A módszer rendkívüli elõnye, hogy alkalmazásával az "un" terméketlen házasságok 30-40% -ban bekövetkezik az oly rég óta várt gyermekáldás: A nõi ciklus megfigyelése alapján végzett idõszakos önmegtartóztatásnak semmilyen egészségügyi károsító hatása nincs. "Amikor pedig a házastársak megõrzik -- a terméketlen idõszakok figyelembevételével -- az egyesülés és a nemzés szétválaszthatatlanságát, amely az emberi nemiségben benne van, úgy viselkednek, mint az isteni terv szolgái, a nemiséggel pedig õsi, dinamikus ereje szerint "élnek", azaz színlelések és beavatkozások nélkül "totálisan" ajándékozzák magukat. Sok házaspár nyilvánvaló tapasztalatából és az azt támogató különféle tudományos eredményekbõl a teológiai megfontolás fölfoghatja és egyre mélyebben föl is kell fognia azt az antropológiai és erkölcsi különbséget, amely a fogamzásgátlás és a terméketlen idõszakokra figyelõ magatartás között van. Ez a különbség sokkal mélyebb és tágabb körû, mint azt általában gondolják, mivel benne végsõ soron az emberi személy és nemiség összeegyeztethetetlen felfogásai állnak egymással szemben. A természetes ciklusok figyelembevétele magával hozza a személy, azaz a nõ idejének, s egyúttal a kölcsönös megbecsülés, a közös feladat és az önuralom dialógusának elfogadását is. Az idõt és a dialógust elfogadni pedig azt jelenti, mint elismerni a házastársi egyesülés egyszerre testi és lelki jellegét; s azt is jelenti, hogy a személyes szeretet megélésével megtartják annak követelményét, a hûséget is. Ezáltal a házastársak szerelmi életük folytonos gazdagodását élik meg a gyengédség és más érzelmek testi-lelki megnyilvánulásaiban. S ily módon a nemiséget igazi és teljes emberi természete szerint élik: soha nem úgy használják, mint valami "tárgyat", melyet ha elszakítanak a lélek és a test kapcsolatától, magát a teremtményt sebzik meg a természet és a személy legmélyebb összefüggésében." Abortuszt okozó módszerek Vannak olyan módszerek, melyeket a fogamzásgátló eljárások között tartanak számon, de mégsem a fogamzást gátolják meg, hanem a már létrejött emberi életet pusztítják el. Igaz, ez gyakran olyan korai stádiumban történik, amikor még senki sem tud az embrió létérõl. Azért, mert mi nem tudjuk, hogy egy emberi élet megjelent, létezése még tény. Az orvostudomány mai ismeretei szerint az ember élete a két ivarsejt találkozásakor kezdõdik. Ez az emberi pete kb. a 7. napon ágyazódik be a méh falába. Ezek az eljárások ezt a beágyazódást akadályozzák meg, vagy a beágyazódás után késztetik a méhet a pete kilökésére. Mivel ezek a már megfogant emberi életet pusztítják el, erkölcsileg elfogadhatatlanok. Méhen belüli eszköz (IUD, "spirál") Több fajtája létezik. Egyszerû mûanyagtól a gyógyszerrel átitatott, fémmel bevont változatokig széles választékot árulnak már a világon. Az "egyszerû" IUD a pete beágyazódását akadályozza meg. A pete a petefészekbõl kikerülve vándorolni kezd a petevezetéken keresztül a méh ûrterébe. Ez kb. 4-6 napig tart. A megtermékenyítés ezen vándorlás alatt következhet be, mivel a petesejt csak a tüszõérést követõ kb. 24 óráig életképes. Tehát a méh ûrterébe egy kb. 3-5 napos magzat érkezik meg. Ekkorra a méh felkészül a magzat befogadására, a beágyazódásra. A méhen belüli eszköz azzal, hogy a méhben állandó izgalmi állapotot okoz, ennek a 3-5 napos magzatnak a beágyazódását akadályozza meg. Ezáltal az kilökõdik és elpusztul. Abban az esetben, ha a baba mégis beágyazódott és fejlõdésnek indult, nem veszélyezteti sem az anya sem a baba életét, egészségét. Ilyenkor az eszköz minden további nélkül eltávolítható, vagy a baba enélkül is kihordható. A különbözõ anyagokkal átitatott, ill. bevont eszközök az "egyszerû" IUD hatását kívánják fokozni, ill. a hím ivarsejtek vándorlását lassítják. Ezáltal fogamzásgátló hatásuk is van, de ez jelentõségében elmarad az elõzõekben leírt hatástól. A méhen belüli eszközök önmagukban nem okoznak egészségkárosodást, de a méhben folyamatos izgalmi állapotot okoznak jelenlétükkel. Használata erkölcsileg megengedhetetlen, mivel elsõsorban korai abortuszt okoz. "Esemény utáni" tabletta Mint ahogyan a neve is mutatja, akik használják, a házaséletet csak "esemény"-ként fogják fel. A tabletta nagy mennyiségû hormont tartalmaz, mely arra készteti a nõi szervezetet, hogy az esetlegesen meglévõ megtermékenyült petét kilökje magából. A használati utasításban is szerepel, hogy havonta legfeljebb négy alkalommal szabad bevenni. Használata éppúgy okozhat egészségkárosodást, mint a fogamzásgátló tabletta. Sõt, mivel igen nagy hormonadagot tartalmaz, használata szinte "kiüti a hormonrendszert. Szedése a méhen kívüli terhesség kockázatát tízszeresre növeli. Mindezért, és mert elsõdleges hatásként abortuszt okoz, erkölcsileg elfogadhatatlan. "Néha a buja vadság vagy a kegyetlen bujaság odáig fajul, hogy terméketlenséget okozó mérgekhez folyamodik, s ha azok nem használnak, a megfogamzott magzatot az anya méhében valahogy megöli és eltávolítja, azt akarván, hogy gyermeke elpusztuljon mielõtt élt volna, vagy ha az anyaméhben már élt, megölje mielõtt megszülethetett volna. Egyébként ha mindkét fél ilyen. akkor nem hitvesek, s ha kezdettõl fogva ilyenek voltak, akkor nem házasságra, hanem ágyasságra keltek egybe. Ha mind a kettõ ilyen merem mondani: vagy az asszony urának ágyasa, vagy a férj házasságtörõ felesége mellett." Menstruációszabályozás Ennek lényege, hogy a várt vérzés elmaradását követõ 5-10 napon belül leszívják a méhüreg tartalmát. Az esetek 75%-ban utólag, szövettanilag bizonyított terhesség megszakításról van szó. A módszer legnagyobb elõnye, hogy a beteg nem szembesül a terhesség-megszakítás döntésével, amely esetenként súlyos erkölcsi, vallási, jogi konfliktusokkal járhat. "Talán ez a nyelvi jelenség maga is jó mutatója a lelkiismeretek eltompulásának. De semmiféle szóhasználat nem tudja megváltoztatni a tényeket: a mûvi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti idõben." Sürgõsségi fogamzásgátlás Manapság az újságokban sok szó esik az un. "sürgõsségi fogamzásgátlás"-ról. Ekkor egy nagy adag hormonnal megakadályozzák az embrió beágyazódását. Ezt a média úgy hirdeti, hogy a terhesség a beágyazódással jön létre, így az azelõtt történt beavatkozás nem abortusz! Ezzel szemben azonban orvosi, biológiai, etikai értelemben éppen olyan abortusz, mint a késõbb végzett beavatkozás. Egyéb gyógyszerek Ez a kategória eléggé új. Csak az elmúlt éveken "sikerült" olyan anyagokat elõállítani, melyek elsõdleges hatása, hogy abortuszt okoznak. Ide tartozik a Centchroman és a Mifepristone, vagy ismertebb nevén RU-486. A franciaországi Roussel-Uclaf gyógyszergyárban 1980-ban szintetizálták azt a vegyületet, mely kémia, biológiai hatásaiban a terhesség fennmaradásában jelentõs szerepet játszó progeszteronnal megegyezik, azonban élettani hatása azzal éppen ellentétes. A progeszteron hatásának kikapcsolása megakadályozza a terhesség létrejöttét, illetve a már meglévõ terhességet megszünteti. Súlyos személyes gondok, konfliktusok forrása egy abortuszt elõidézõ vegyület bevezetése. Jelenleg is ismert a "posztabortusz szindróma". A nõk egy részénél tartós lelki válságot, soha nem múló bûntudatot okoz az abortusz. Sokan életük végéig vádolják magukat: "Miért engedtem?" Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pszichikai szenvedés a tabletta használatával csak fokozódik "Az abortusz terjesztése érdekében mérhetetlen nagy összegeket fektettek be és költenek ma is azért, hogy olyan készítményeket állítsanak elõ, melyek orvosi beavatkozás nélkül is megölik a magzatot az anyaméhben. Ezen a ponton, úgy tûnik, az egész tudományos kutatás szinte kizárólag arra irányul, hogy egyre egyszerûbb és hatékonyabb készítményeket találjanak az élet ellen, s ugyanakkor az abortuszt kivonják mindenféle társadalmi ellenõrzés és felelõsség alól." Vissza a tartalomjegyzékhez
	Az abortusz kérdés erkölcsi megítélése "A fogamzásgátlás ás az abortusz erkölcsi szempontból fajlagosan különbözõ rosszak, míg az elsõ a nemi aktus igazságának mond ellent, a második elpusztít egy emberi életet, az elsõ a házastársi tisztaság erényével ellenkezik, a második az igazságossággal, és közvetlenül sérti a ne "ne ölj" isteni parancsot." "Az ember kezébõl... számon kérem az ember életét" "Az ember élete Istentõl jön, az Õ ajándéka, az Õ képmása és lábnyoma, az Õ eleven lelkében való részesedés. Ennek az életnek éppen ezért Isten az egyetlen ura: az ember nem rendelkezhet fölötte. Maga Isten erõsítette meg ezt Noénak a vízözön után: "Az ember kezébõl, a férfi testvére kezébõl számon kérem az ember életét". A szentírási szöveg hangsúlyozza, hogy az élet szentségének alapja Istenben és az Õ teremtõcselekvésében van: "Mert Isten saját képmására teremtette az embert". Az ember élete és halála tehát Isten kezében, az Õ hatalmában van: "Az Õ kezében van minden élõlény lelke, és minden emberi test éltetõ lelke"-- kiált föl Jób. (Ter 12,10) "Az Úr adja a halált és az életet, levisz az alvilágba és visszahoz onnan". (1Sám 2,6) Egyedül Õ mondhatja: "Én ölök és keltek életre". (Mtörv 32,39)" "Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett ember élete abszolút Urának nyilvánítja magát. Ezért az emberi élet szent és sérthetetlen, amiben magának a Teremtõnek sérthetetlensége tükrözõdik. Ezért lesz Isten szigorú bírája mindazoknak, akik megszegik a "ne ölj" parancsot, mely a társas együttlét alapja." "Az összes vétkek között, amit az ember az élet ellen el tud követni, a mûvi abortusznak olyan vonásai vannak, melyek miatt különösen is súlyos és kárhoztatandó. Ma azonban az abortusz bûne súlyosságának tudata sokak lelkiismeretében fokozatosan halványodik. Elfogadása a gondolkodásban, a szokásokban, sõt magában a törvényhozásban az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának beszédes jele, mert ez az érzék egyre képtelenebbé válik a jó és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvetõ értékei tekintetében is. Egy ilyen súlyos helyzetben minden korábbinál nagyobb bátorságra van szükség, hogy szembenézzünk az igazsággal és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy kényelmi szempontokra hivatkozva kompromisszumokat kötnénk vagy engednénk az önáltatás kísértésének. Ebben az esetben újra fölhangzik a Próféta kategorikus elmarasztalása: "Jaj azoknak, akik jónak mondják a rosszat, és rossznak a jót, akik fölcserélik a sötétséget világosságra és a világosságot sötétségre!". (Iz 5,20) Épp az abortusz esetében figyelhetõ meg egy kétértelmû szóhasználat terjedése -- pl. a "terhesség-megszakítás" --, mely el akarja kendõzni igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát a közvélemény elõtt." De ide tartozik még az egyre gyakrabban használt kifejezés a "préembrió" a "magzat elõtti állapot." Mit takarhat ez a kifejezés? Nem tudom. Hiszen az ivarsejtek egyesülése után már embrió az új élõlény neve. Nemde az a félrevezetõ szándék húzódik meg e kifejezés mögött, hogy az embrió ember, a "préembrió" pedig nem az, így szabadon adható és vehetõ, ajándékozható és megsemmisíthetõ? Erre utal a kifejezés eredete is, hiszen az USA-ban találták ki, hogy könnyebben elfogadhatóvá tegyék a megtermékenyített petesejttel, a magzattal való kísérletezést, beavatkozásokat. A határidõ megjelölése is önkényes 14 nap. Ennyi idõre van szükség a kísérletekhez, a "lombikbébi" elõállításához. A "préembrió" kifejezés használata azért is célszerû, mivel várható, hogy több országban hamarosan embrióvédelmi törvény születik. "A mûvi abortusz erkölcsi súlya teljes valóságában akkor mutatkozik meg, ha meggondoljuk, hogy emberölésrõl van szó, és figyelembe vesszük sajátos minõsítõ körülményeit is. Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni: soha nem tekinthetõ támadónak, még kevésbé jogtalan támadónak! Gyenge, annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött sírásának és nyöszörgésének védekezõ jeleitõl is meg van fosztva. Teljesen rá van hagyva annak oltalmára, aki méhében hordozza. S mégis, olykor éppen õ, az anya dönti el és kéri a meggyilkolását, vagy õ maga hajtja végre. Igaz, hogy az abortusz eldöntése az anya számára gyakran fájdalmas és drámai, mert nem pusztán önzésbõl vagy kényelembõl akar megszabadulni megfogamzott magzatától, hanem más, jelentõs értékeket akar menteni, pl. saját egészségét vagy a többi családtag megfelelõ életszínvonalát. Olykor attól félnek, hogy nem tudnak megfelelõ körülményeket biztosítani az új életnek, s úgy gondolják, jobb lesz neki, ha nem születik meg. Mindazonáltal ezek és a hasonló meggondolások, bármennyire súlyosak és drámaiak is, soha nem igazolhatják egy ártatlan emberi élet szándékos kioltását." "Az emberi élet szent és sérthetetlen minden pillanatában, születése elõtt is. Az ember az anyaméhtõl kezdve Istenhez tartozik, aki mindent átlát és ismer, aki kezével formálja és alakítja; aki látja a kis embriót és látja benne a holnapi felnõtt embert, akinek megszámlálta napjait és hivatása be van írva az "élet könyvébe". Az ember már a méhben - amint sok szentírási hely tanúsítja - Isten szeretetteljes és atyai gondviselésének személyes tárgya. Az Egyház kezdetektõl fogva büntetéssel sújtotta azokat akik abortuszhoz folyamodtak, és mindig világosan kifejtette, hogy az abortusz egyedülállóan súlyos erkölcsi rendellenesség. A Didakhé azaz a tizenkét apostol tanítása már Kr. u. 120-150 körül így ír: "Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts ne paráználkodj, ne lopj, varázslással ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami a felebarátodé!" A pápai Tanítóhivatal az utóbbi idõkben határozottan megerõsítette ezt ez állítást. XI. Pius Casti connubii kezdetû enciklikájában visszautasította az abortuszt igazolni akaró rafinált érveket; XII. Pius kizárt minden közvetlen abortuszt, azaz minden olyan beavatkozást, mely közvetlenül arra irányul, hogy megölje a még meg nem született emberi életet, akár cél ez a gyilkosság, akár más célhoz vezetõ eszköz. XXIII. János újra megerõsítette, hogy az emberi élet szent, mert fogantatásától kezdve föltételezi Isten teremtõ tevékenységét. A II. Vatikáni Zsinat nagyon komolyan elítélte az abortuszt: "A megfogamzott életet a legnagyobb gonddal kell óvni; az abortusz és a csecsemõgyilkosság szörnyû bûncselekmények." "Az Egyház jogi tanítása az elsõ századoktól kezdve büntetéssel sújtotta azokat, akik az abortusz bûnével szennyezték be magukat, s ezt a gyakorlatot hol súlyosabb, hol enyhébb büntetésekkel a késõbbi idõkben is folytatták. Az 1917-ben hatályba lépett Kánonjogi Kódex az abortuszt kiközösítés büntetésével fenyegette. A megújított kánoni törvényhozás is kijelenti, hogy "aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik", azaz a kiközösítés automatikusan beáll. E kiközösítés mindazokat sújtja, akik a büntetés tudatában elkövetik ezt a bûnt, beleértve mindazokat a bûntársakat is, akik nélkül az abortuszt nem hajtották volna végre. E megismételt büntetéssel az Egyház ezt a bûnt az egyik legsúlyosabb és legveszedelmesebb bûnnek minõsíti, s elkövetõit arra sürgeti, hogy keressék a megtérés útját. Az Egyházban ugyanis a kiközösítés büntetése azt célozza, hogy tudatossá váljék az adott bûn súlyossága és elõsegítse az arányos vezeklést és megtérést. Az Egyház ezen tan- és fegyelembeli egyöntetûsége láttán VI. Pál kinyilváníthatta, hogy ez a tanítás eddig nem változott és ezután is változhatatlan. Éppen ezért azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, a Püspökökkel közösségben, akik a legkülönbözõbb módokon elítélték az abortuszt és az említett konzultációk során szerte a világon egyetértettek e tanítással, kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz, melyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi élet elõre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya továbbadta és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal. A világon semmiféle körülmény, semmiféle célkitûzés, semmiféle törvény nem tehet megengedetté egy önmagában tiltott cselekményt, mert az ellenkezik Isten -- minden ember szívébe írt, pusztán értelemmel is megismerhetõ, az Egyház által hirdetett -- Törvényével." A katolikus hagyományokkal rendelkezõ Magyarországon évente körülbelül 80.000 magzati élet kerül kioltásra. Évente 80.000 gyermek, akiktõl megtagadták a megszületés jogát. Szükségbõl? Tudatlanságból? Rosszul értelmezett szabadságvágyból? Ki tudja? Ami régen áldás volt az ma már sokak szemében fogamzásgátlási hiba. Az is kétségtelen, hogy társadalmunkban a személyek, házaspárok és családok gyakran egyedül maradnak nehézségeikkel. Az állam részérõl pedig abortusz elvégzése törvényesített. "Az Egyház arra hivatott, hogy mindenki felé ismételten kifejezze - egyre világosabban és szilárdabb meggyõzõdéssel - azt az akaratát, hogy minden erejével és minden veszedelemmel szemben védi és oltalmazza az emberi életet: bármilyen fokon vagy körülmények között is legyen az az élet. Ezért az Egyház az emberi személy és az igazságosság súlyos megsértéseként ítéli meg a kormányok vagy közhatalmak minden olyan cselekedetét, amely arra irányul, hogy bármi módon korlátozza a házastársak szabadságát a gyermek kérdésének el döntésében. Ebbõl következõen a közhatalom minden erõszakos beavatkozása, amellyel megakadályozza a fogamzást - vagy miként mondják sterilizációt hajt végre -, beleértve az abortuszt is, határozottan elutasítandó és teljesen elítélendõ." A jelen kihívások közepette nekünk keresztényként élõknek, továbbra is kötelességünk a megismert igazságot hirdetni és aszerint élni, hirdetnünk kell az élet Evangéliumát, ünnepelni a liturgiában és az egész éltünkben, és szolgálni azt a legkülönbözõbb formákban. Következtetések A házasságnak mint egésznek kell az életet szolgálnia, azaz a házasságnak kell nyitottnak lennie a gyermekáldás felé, s nem minden egyes házassági egyesülésnek. Az esküvõn elhangzó kérdés:"Elfogadod-e a gyermekeket akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?" - erre vonatkozik. A nemi önátadás termékenység nélkül is mindenek elõtt a szeretet és a házassági egység megvalósításának a jele. A házassági kapcsolat akkor is természetes, ha a házassági közösséget szolgálja. A szülõkre van bízva, hogy gyermekeik számát saját maguk felelõsséggel határozzák meg. A házassági önátadás jelentõségét egyre inkább úgy kell hangsúlyozni, mint, a kölcsönös szeretet jelét, és mint azt a lehetõséget, amely elmélyíti a házastársak egységét. A családtervezés szükséges, és szükséges a házassági önátadás a házastársak, a család és a házasság javára is. A fogamzásgátlás a házastársak felelõsségteljes döntésére tartozik. Az önzõ érdekeket mindenképpen ki kell zárni. Nem lehet sem emberi arrogancia, sem büntetendõ önkény, ha a házasok felelõsségük tudatában, objektíve megfelelõ, súlyos okokból a házassági egyesülésnél kikapcsolják az élet továbbadásának célját, amely természetszerûleg, emberi közremûködés nélkül, magának Istennek, a teremtés rendje alkotójának a rendelése szerint ki van zárva. A házassági aktusnak éppen a belsõ struktúrája mutatja, hogy a férfi és a nõ természetébe írt törvényekben az a célkitûzés nem érvényes minden egyes házassági önátadásra, úgyhogy csak elég ritkán mégpedig a termékeny napokon lehet beszélni a szeretõ egyesülés és az élet továbbadása Istentõl meghatározott egybekapcsolódásáról, melyeket a házassági aktus tartalmaz. A természetes családtervezés módszerén kívüli, más fogamzásgátló eljárások erkölcsi megítélésében figyelembe kell venni a házasok felelõsségtudattá, a gyermek alapvetõ igenlését, az áldozathozatalra való kézséget és a saját lelkiismereti döntést. A házasok döntési körébe tartozó születés és fogamzásszabályozást meghatározó ítéletet nem lehet önkényesen meghozni hanem az objektív normákat a lelkiismeret ítélete alá kell helyezni, ahogyan azt az egyház Tanító Hivatala elénk tárja. Az alkalmazott módszernek a házastársak egyikét sem szabad lelkileg megsértenie vagy a szeretetre való képességét korlátoznia. Lelkiség a házasságban A jegyesség alatt formálódó lelkiség (spiritualitás) a házasság alatt válhat teljesebbé. A jegyeskurzus ideje alatt elhangzottak segítséget adhatnak a lelkiélet elmélyítéséhez. Az elhangzottakból kéne felépíteni az alapokat, hogy késõbb sziklára épüljön a házasság. A lelkiségnek a szeretetbõl kell kiindulnia, hiszen a házasság a szeretet gyakorlóhelye. A házastársi szeretet jelei sokfélék: önátadás, kitartás, hûség, gyengédség, önfeláldozás, és nem utolsó sorban lemondás. Minden ami a kapcsolathoz tartozik: a hivatás, a munka, a gyermeknevelés a szentség ereje által megszentelõdik és a házastársak üdvére vélik. A házaspár együtt járja az Isten felé vezetõ utat egymás kezét fogva, segítséget nyújtva a másiknak, hogy annak hite és szeretet nagyobbá váljék. Aki szeret, érdekelt abban, hogy a másik kiteljesedjék. Ezért szabad, sõt kell is kritikát gyakorolni, ha a társ hibákat követ el. Ha ez szeretetbõl fakad akkor jelentõs segítség, azonban meg kell érteni azt, hogy a korábbi hibák és szokások annyira rögzültek, hogy képtelenség azokon változtatni. A házastársi hûség akkor a legigazabb, ha a házastársat ott is elfogadja, ahol már alig lehet szó változtatásról. A kereszténynek meg kell változtatnia, amit meg tud változtatni, és ahol az emberi hatalom már nem képes erre, ott Istenben kell remélni. A keresztény ember számára a házasság az élõ hit területe. A hit sohasem lehet magánügy. Felelõsséget kell egymásért vállalni, de a társ szabadságát tiszteletben kell tartani. A házassági kapcsolat éltetõ eleme a megbocsátás. Még a legjobb házasság is befejezetlen mû. Férj és feleség soha nem állhatnak meg egymás elõtt úgy, hogy ne legyen bennük valami fogyatékosság. Abból a megbocsátásból kell erõt meríteniük, melybõl mindannyian részesülünk. Ezért a megbocsátást egymással szemben is gyakorolni kell. A házaspár annál közelebb jut Istenhez, minél teljesebben mûködik bennük a megbocsátás hatalmas ereje. Vissza a tartalomjegyzékhez
	Befejezés Az egyházmegyei helyzetfelmérés adatai szerint a megkérdezett híveknek több mint a fele elégedetlen az Egyház családi életre nevelésével. A plébániák 83%-ában a jegyesoktatásba nem vonnak be világi családokat, szakértõket, sõt a papok 23% a nem tartja helyesnek a jegyesoktató kurzusok szervezését sem. A ma embere kétségbeesve keresi a boldogságát, és az esetek döntõ többségében tévúton jár. Gondoljunk bele, hogy már a harmadik nemzedék nõ fel egy materialista, haszonelvû és szekularizált társadalomban. Azoknak pároknak, akik jövendõ házaséletük nehéz kérdéseire megoldást keresnek, a médiumok olyan megoldásokat kínálnak fel, amely nemcsak az Egyház által hirdetett igazságot sértik, hanem a személyi méltóságukat is. A házasságra készülõknek, és a családnak is rengeteg értéket és tudást adhatnak át azok a világiak, akiknek ehhez meg van a megfelelõ tapasztalatuk, képzettségük és tudásuk. A jegyesek a tanácsot és a segítséget szívesebben fogadják el azoktól, akik maguk is házasságban élnek, és megélték a mindennapok mennyét és poklát. Házassági mintát, példát csak a házasságban élõ ember tud mutatni. A laikus hívek és egyháziak egymás kiegészítõi és nem kompetitív antagonistái egymásnak. Egymással karöltve kell együtt mûködni, hogy sorra jöhessenek létre kiegyensúlyozott házasságok. "A papság kötelessége, hogy miután kellõ kiképzést kapott a családi élet kérdéseiben, erõsítse a házastársakat hivatásukban, hitvesi és családi életükben; lelkipásztori eszközeik: az Isten igéjének hirdetése, a liturgia és a lelki segítségnyújtás egyéb módjai." A világi hívõk szerepérõl pedig így ír a Lumen gentium: "Tudásukhoz, illetékességükhöz és rátermettségükhöz mérten szabadságukban áll, sõt olykor kötelességük is, hogy véleményt nyilvánítsanak az egyház javát illetõ dolgokban. Tegyék ezt ... mindig igazlelkûen, bátran és okosan, és szeretõ tisztelettel azok iránt, akik szent tisztségük alapján, Krisztus személyét képviselik." A jegyesoktatás magvetés: "Kiment a magvetõ vetni. Amint vetett, némely szem az útfélére esett. Odaszálltak az (égi) madarak és felcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselõdött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnõttek, elfojtották és nem hozott termést. A többi pedig jó fölbe hullott, kikelt, felnõtt és harmincszoros, hatvanszoros sõt százszoros termést hozott." "Atyaisten Tõled származik minden apaság a mennyben és a földön, Te vagy a Szeretet és az Élet. Add, hogy minden család a Földön - Fiad, Jézus Krisztus segítségével. aki az asszonytól és a Szentlélektõl, az isteni kegyelem forrásából született - az élet és szeretet igazi szentélye legyen az állandóan megújuló emberi nem számára. Kegyelmed vezesse a házastársakat, hogy gondolkodjanak és dolgozzanak családjuk, és a világ javára. Add, hogy a fiatalok a családban szilárd támaszt találjanak nemeslelkûségüknek, az igazságban és a szeretetben való növekedésüknek. Add, hogy a házasság szentsége által megerõsített szeretet legyõzze a gyengeségeket és kríziseket, amelyekkel családjaink olykor találkoznak. Végül kérünk add, hogy a názáreti Szent család közbenjárására az Egyház a világ minden népe között sikeresen végezze küldetését a családban. Mindezt szívbõl kérjük Tõled, aki az Élet, Igazság és Szeretet vagy, a Szentlélekkel egyetemben. Ámen."
	IRODALOMJEGYZÉK Hittani kongregáció: Instrukció a kezdõdõ emberi élet tiszteletérõl és az utódnemzés méltóságáról (Donum vitae) (1987) (Szent Gellért kiadó, 1990) A Katolikus Egyház Katekizmusa (Szent István Társulat, Budapest, 1994) A II. Vatikáni Zsinat tanítása. (Szent István Társulat, Budapest, 1986) Abiven, G. és M.: Élet kettesben (OMC, Bécs 1978) Alszeghy Zoltán szerk.: Teológia vázlatok (Szent István Társulat, Budapest, 1983) Amit Isten egybekötött. Pápai megnyilatkozások a katolikus házasságról. (Szent István Társulat Budapest, 1986) Apostoli atyák (Szent István Társulat, Budapest, 1988) Auer, A. és mások: A testben való ember (Bécs, 1981) Aufbau und entfaltung des gesellschaftlichen Lebens. Soziale Summe Pius XII. (Paulusverlag, Freiburg 1954-1961) Bálint Zsófia: A gyermekszoba pszichológiája (Kossuth 1990) Bippan Norberg - Szil Péter: Természetes fogamzásszabályozás (Mezõgazdasági 1988) Boda László dr.: Erkölcsteológia (Katolikus Teológiai Fõiskolai Jegyzetek Budapest, 1991) Bovet dr., Theodor: Felette nagy titok (Bécs 1983) Breinholst, Willy: Hahó, Anyu, hahó Apu! (Officina Nova 1989) Breinholst, Willy: Hahó, megérkeztem (Officina Nova 1989) Campbell, Ross dr.: Életre szóló ajándék (Harmat 1991) Codex Iuris Canonici 1983 (Szent István Társulat, Budapest 1985) Családjogi charta (Vigília 1984/9) Csanád Béla ford.: A bölcsesség iskolája (Christianus Budapest 1991) Dobson, James dr.: Amit a feleségekrõl a férjeknek tudni kellene (Primo 1991) Dowell, Josh Mc szerk.: Fiatalok szerelmi élete (Primo 1991) Dunn, Judy: Testvérek (Gondolat 1990) Enzsöl Ellák: Szeretlek, mint medrét a folyó (Szent Gellért 1990) Fekete Gyula: Sarkcsillag (Magvetõ 1983) Fekete Gyula: Véreim, magyar kannibálok (Magvetõ 1992) Fekete Gyula: Vitairat a jövõrõl (Kozmosz 1990) Gaizler Gyula dr.: Felelõs döntés vagy ítéletvégrehajtás? (Szent István Társulat 1992) Gaizler Gyula dr.: Mint orvos és mint teológus (Szent István Társulat, Budapest 1991) Grafl, Wilhelm: Szexualitás - házasság - egyház (Bencés Pannonhalma 1992) Gresz Miklós dr. szerk.: A szexualitás és a szexuális felvilágosítás a katolikus egyház szemével (Szent Gellért 1990) Gresz Miklós dr. szerk.: Együtt az életért fenntartások nélkül I.-II. (Magzatvédõ Társaság, Budapest 1990) Gresz Miklós dr.: Az abortusz (Szent Gellért 1990) Gresz Miklós dr.: Természetes családtervezés (Szent Gellért 1992) Gresz Miklós dr.: Az emberi szexualitás alapjai. Családtervezés (Mozgalom az életért 1994) Gyökössy Endre: Együtt a szeretetben (Ref. Zsinati Iroda, Budapest 1981) Gyökössy Endre: Életápolás (Ref. Zsinati Iroda, Budapest 1981) Gyökössy Endre: Magunkról magunknak (Ref. Zsinati Iroda, Budapest 1981) Harrach Péter és Somorjai Ádám szerk.: Az élet és szeretet bölcsõje (Püspökkari Családpasztorációs Bizottság Budapest, 1994) Hittani kongregáció: Tanítás a terhességmegszakításról (L'Osservatore Romano 1974. november 29.) Heinzmann, J.: Hivatásod a szeretet (házassági elõkészítõ és tanácsadó) (Agape, Újvidék, 1985) Jobbágyi Gábor dr.: A méhmagzat életjoga (EFO 1994) Kálmán Zsófia: Játsszunk együtt! (Origo 1989) Kippley, John és Sheila: A természetes családtervezés mûvészete (Szent István Társulat 1986) Kitzinger, Sheila: Már élsz (Gulliver 1986) Kun Erzsébet: Családmesék (Szent Gellért 1991) Laimer, Michael SJ.: Igen vagy nem, de hogyan? (Bécs 1986) Lansky, Bruce: A Murphy szülõk törvénykönyve (Gondolat 1990) Lew-Starowicz, Zbigniew dr.: Szexuális partnerkapcsolat (Medicina 1985) Lew-Starowicz, Zbigniew dr.: Szexualitás felsõfokon (Medicina 1988) Marton István dr.: Terheskönyv (Novotrade 1988) Meredith, Susan: Felnõtté válás (Novotrade 1989) Mulieris diginitatem (Szent István Társulat, Budapest 1989) Neményi Mária szerk.: A család (Gondolat, Budapest 1988) Nevelésügyi Kongregáció: Tájékoztatás az emberi szerelemre való nevelésrõl L'Osservatore Romano 1983. december 9. Oláh Tamás szerk.: Fejezetek a szexualitás történetébõl (Gondolat, Budapest 1986) Paksy Mária dr.: Szeresd és engedd élni (Ecclesia 1994) Pikler Emmi: Anyák könyve (Medicina 1985) Pleissner, Klaus: Fiatalság, szerelem (Móra 1987) Purves, Libby: Hogyan ne neveljünk tökéletes gyereket? (Gabo 1998) Quoist, Michel: Így élni jó (Párizs-Bécs-Róma 1969) Rahner, K., Vorgrimler, H.: Teológiai kisszótár (Szent István, Budapest, 1980) Rötzer, Josef dr.: Természetes fogamzásszabályozás (Herder, Budapest 1992) Somorjai Ádám szerk.: Család és Demográfi a Európában (Püspökkari Családpasztorációs Bizottság Budapest, 1997) Stoppard, Miriam: Tini-lányok könyve (Novotrade 1988) Straaten, Werenfield van: Speck páternek hívnak (Agapé 1997)   Sulyok Katalin: Egy ország gyesen (Kozmosz 1979) Török Jenõ szerk.: Jegyesekkel beszélgetünk (Bécs 1973) Vecsenyi Katalin: Gyesen voltam Amerikában (Budapest 1988) Internet irodalom (http://www.hcbc.hu: a Magyar katolikus Püspöki Kar honlapja, http://www.dbk.de/: a Német Püspöki Kar honlapja, valamint http://www.vatican.va: Vatikán honlapja): A Család Pápai Tanácsa: A gyóntató atyák Vademecuma a házassági erkölcs néhány kérdésében (1997) A Család Pápai Tanácsa: Die Vorbereitung auf das Sakrament der Ehe (1996) A Család Pápai Tanácsa: Menschliche Sexualität: Wahrheit und Bedeutung (1995) Begegnung mit den Bischöfen des CELAM und den Teilnehmern des pastoraltheologischen Kongresses in Rio de Janeiro (1997) Erklärung der Kongregation für die Glaubenslehre: Zu einigen Fragen der Sexualethik (Persona humana) (1975) II. János Pál pápa Parati semper kezdetû apostoli levele a világ ifjúságához a nemzetközi ifjúsági év alkalmából II. János Pál pápa Veritatis splendor kezdetû enciklikája a Katolikus Egyház minden püspökének az Egyház erkölcstanának néhány alapvetõ kérdésérõl (1993) Kardinal Alfonso López Trujillo Präsident des Päpstlichen Rates für die Familie: Die Familie: Geschenk und Verpflichtung, Hoffnung der Menschheit (1997)